Fel!

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
Szegedi Eötvös József Gimnázium, 6723 Szeged, Csongor tér 1., OM: 200909 ,Tel.: +36 62 547 060, Nyitva tartás: H-P : 6:00-21:00


Iskolánk részt vesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett HATÁRTALANUL! programban.




SZTE Konfuciusz Intézet

Szeged és Térsége
Eötvös József Gimnázium,
Általános Iskola
Konfuciusz Tanterem



Microsoft Innovatív Iskola Program


ECDL
KEVE

 Iskolánk harmadszorra indult ezen a lassan hagyományosnak nevezhető év végi városi vetélkedőn. Az idén három „csikócsapat" indult, a 9. B és a 9. C két 4-4 fős csapata. A verseny a Vadasparkban volt, ahol ehhez illő feladatok vártak csapatainkra. Előzetes feladatként egy plakátot kellett a csapatoknak elkészíteni a CITES, vagy más néven a Washingtoni Egyezmény állat és növényvédelmi nemzetközi megállapodás alapján.

A verseny folyamán egyrészt elméleti, főleg biológiát érintő, másrészt gyakorlati, ill. ügyességi feladatok vártak a diákokra. Mindhárom csapat jeleskedett az elsősegélynyújtó feladatban, ahol mivel a csapattagok vöröskeresztesek voltak, kellő gyakorlattal látták el „a majom által megharapott vérző gyermeket". Érdekes feladatnak mutatkozott az állati lábnyomok és a gyógynövények felismerése. Komoly tudást igényeltek az állatról emberre terjedő betegségek tesztfeladat sor kitöltése. Érdekes gyakorlatias feladat volt a kullancsismereteket számon kérő Legyen Ön is milliomos játék. Komoly lábmunkát és térképismeretet is jelentett a versenyzés, mivel a Vadaspark egész területén voltak az állomások és egyik állomásról a másikra egy-egy szellemes versike megfejtése vezetett el. Egyik kis csapatommal 20 percig kerestük az elején a párduc állomáshelyet, aztán pedig a hüllőházat, melynél azt gondoltuk, hogy a krokodilok helyét kell keresnünk, mely egészen máshol volt, mint a hüllőház. Apropó hüllőház. Komoly bátorságpróba várt itt ránk. Egy szép kis békát kellett kezünkbe fogni, mely csapattagonként 2-2 pontot ért. A lányok még engem is rávettek a feladat teljesítésére. Nem is volt olyan rossz élmény.

Az ügyességi feladatok nagyon ötletesek és kellően nehezek voltak. A képeken majd látható lesz néhány. Ilyenek voltak a lajhármászás kötélen, a léggömbök eltalálása csúzlival kukoricaszem lövedékkel, farönk emelgetés időre (a lányoknak ez nagyon nehéz munka volt),
és a rekeszmászás. Buknicz Inez a III. helyezett csapatunk tagja „egy kismajom ügyességével" 18 rekesz tetejére jutott fel és lett az egész mezőnyben az első.

Összességében jól szervezett, szép helyen rendezett vetélkedőn vehettünk részt, ahol külön öröm, hogy a középiskolás versenyzők közül egyik csapatunk felkapaszkodott a dobogóra és III. helyezést ért el. A csapat tagjai: Buknicz Inez, Kucsera Bettina, Rácz Komlóssi Soma és Szabó Félix voltak. Mindnyájan a 9. B osztály tagjai. A másik két csapat tagjai: Gyuris Gabriella, Erdélyi Vivien, Szlanyinka Zita és Ördögh Csilla 9. C és a harmadik csapat tagjai: Olasz Ágnes, Bagi Nikolett, Herpai Ildikó és Kovács Eszter voltak. Felkészítő és kísérő tanáruk: Kapásné Pleskó Andrea volt. A versenyzőknek gratulálunk.

Kapcsolódó képek:

Image001
Image001 Image001
Image002
Image002 Image002
Image003
Image003 Image003
Image004
Image004 Image004
Image005
Image005 Image005
Image006
Image006 Image006
Image007
Image007 Image007
Image008
Image008 Image008
Image009
Image009 Image009
Image010
Image010 Image010
Image011
Image011 Image011
Image012
Image012 Image012
Image013
Image013 Image013
Image014
Image014 Image014
Image015
Image015 Image015
Image016
Image016 Image016
Image017
Image017 Image017
Image018
Image018 Image018
Image019
Image019 Image019
Image020
Image020 Image020
Image021
Image021 Image021
Image022
Image022 Image022
Image023
Image023 Image023
Image024
Image024 Image024
Image025
Image025 Image025
Image026
Image026 Image026
Image027
Image027 Image027
Image028
Image028 Image028
Image029
Image029 Image029
Image030
Image030 Image030
Image031
Image031 Image031
Image032
Image032 Image032
Image033
Image033 Image033
Image034
Image034 Image034
Image035
Image035 Image035
Image036
Image036 Image036

Copyright © 2024 Szegedi Eötvös József Gimnázium Minden jog fenntartva .