Fel!

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
Szegedi Eötvös József Gimnázium, 6723 Szeged, Csongor tér 1., OM: 200909 ,Tel.: +36 62 547 060, Nyitva tartás: H-P : 6:00-21:00

Iskolánk részt vesz a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett HATÁRTALANUL! programban.

SZTE Konfuciusz Intézet

Szeged és Térsége
Eötvös József Gimnázium,
Általános Iskola
Konfuciusz Tanterem

Microsoft Innovatív Iskola Program

ECDL
KEVE

2024. január 30-án a harmadik fordulóval zárult az iskolánk által hatodszor megrendezett Barabás Zoltán Biológia Verseny. A verseny három fordulóból állt. Tizenhárom csapat adta be jelentkezését. Az 1. forduló helyszínének az SZTE Füvészkert adott otthont, melynek időpontja október 10-e volt. A 2. fordulóban a résztvevők biológiai gyakorlatokat végeztek csontkirakó, mézhamisítás, szaglószervi érzékelés témakörökben, illetve egy csonttani totót oldottak meg. A diákok a nemzetközileg elismert gabonakutató, Barabás Zoltán tevékenységéről tesztet töltöttek ki. A harmadik forduló feladatát előre megkapták a versenyzők: „VÍZHIÁNY A KISKUNSÁGBAN – HOGYAN JÁRUL HOZZÁ A MESTERSÉGES ERDŐTELEPÍTÉS A TÉRSÉG KISZÁRADÁSÁHOZ?” témában előre elkészített PowerPoint prezentációjukat mutatták be 10 perces előadásban. A verseny minden fordulójában 50 pontot lehetett szerezni, összesen 150 pontot gyűjthettek a csapatok. Szoros mezőnyben született meg a végeredmény.

Csapatok Iskola Összesített pontszám
Rókusi mókusok Rókusi Általános Iskola 132
Szaharai Jegesmedvék Domaszéki Bálint Sándor Általános Iskola  119
Észbontók Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola 118
Janik Szegedi Janikovszky Éva Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 117
Kankalinok Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola 110
Levendula Mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola 106
Ördögök munkában Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 98
Rovarok Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 95
Nagyvérköri Kispályások Domaszéki Bálint Sándor Általános Iskola  94
Pötyi SzTEJKI Weöres Sándor Általános Iskola 92
Szent László apródjai Mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola 91
Ökörszem SzTEJKI Weöres Sándor Általános Iskola 85
Zeusz SzTEJKI Weöres Sándor Általános Iskola 81

Az összesített pontszámok alapján I. helyezett a Rókusi mókusok nevű csapat, ők 100 000.- Ft-os értékű díjazásban és könyvjutalomban részesültek. II. helyen a Szaharai Jegesmedvék, III. helyen az Észbontók csapata végzett, ők könyvjutalomban részesültek.

Szívből gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak, akik nem csak felkészítették diákjaikat, hanem a helyszínen szurkoltak nekik és segítették őket. Reméljük, hogy élvezték a változatos feladatokat és elviszik versenyünk hírét kollégáiknak, diáktársaiknak!

Egyúttal köszönet illeti a verseny szervezésben és lebonyolításában közreműködő kollégáinkat: Kardos Beáta munkaközösség-vezetőt, Csabai Ferenc, Krizsán Sándor és Dr. Just Zsuzsanna biológia szakos tanárokat.

2023. december 12-én sikeresen lebonyolítottuk az Eötvös József Gimnázium által hatodik alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán Biológia Verseny 2. fordulóját. Az első fordulót a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében szerveztük meg, a második forduló megrendezésére pedig iskolánkban került sor. A résztvevők három helyszínen végeztek gyakorlatokat, melyek során biokémiai, csonttani és a kültakaróval kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A diákok a verseny részeként a nemzetközileg elismert gabonakutató, Barabás Zoltán tevékenységéről tesztet töltöttek ki. A verseny 2024. január 30-án az iskolánkban megrendezésre kerülő döntő harmadik fordulóval ér véget. A felkészülési anyagról a versenyzők további körlevélben kapnak részletes tájékoztatást.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak! Köszönjük a közreműködést kollégáinknak és a segítő diákoknak.

P1030004
P1030004 P1030004
P1030016
P1030016 P1030016
P1030039
P1030039 P1030039
P1030044
P1030044 P1030044
P1030060
P1030060 P1030060

A SZTEJKI Eötvös József Gimnázium immáron hatodik alkalommal hirdeti meg a Barabás Zoltán Biológia Versenyt. Intézményünk háromfordulós tanulmányi versenyt szervez.

A verseny célja a természet és a biológia iránt érdeklődő tanulók biológia iránti elköteleződésének erősítése, ilyen irányú továbbtanulásának ösztönzése, tehetséggondozás, az egészség- és környezettudatos magatartásra, a fenntartható életmódra nevelés erősítése.

A verseny résztvevői 8. osztályos általános iskolai tanulók, akik egyéni versenyzőként vagy legfeljebb 3 fős csapat tagjaként nevezhetnek a versenyre.

A versenyen I. helyezést elérő egyéni versenyző vagy csapat és a nevezési lapon megjelölt felkészítő tanár együttesen 100 000 Ft értékű díjazásban részesülnek, amelyet közöttük egyenlő arányban elosztva kapnak meg. A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik tárgyjutalomban részesülnek.

A 2023. évi középiskolai felvételi eljárásban a SZTEJKI Eötvös József Gimnázium 9. évfolyamára biológia tagozatra jelentkező tanulók számára előnyt jelent a verseny első két fordulóján való részvétel, illetve a döntőben elért helyezés. Az iskola felvételi tájékoztatója elérhető az iskola honlapján.

A verseny témája, ismeretanyaga a hazai életközösségek, az év fája, év madara, Nemzeti parkjaink, ökológiai ismeretek, élővilág rendszerezése, emberi szövetek, mozgás szervrendszer, az ember anyagcsere folyamatai, ember és környezet.

A versenyre való nevezés egyéni nevezési lapon történik, amelyen a felkészítő tanár nevét – és csapatjelentkezés esetén a tanuló csapatának választott nevét – is fel kell tüntetni.

Érvényesen nevezni csak hiánytalanul kitöltött, a tanuló által, valamint a tanuló szülője/gondviselője és felkészítő tanára által egyaránt aláírt nevezési lappal lehet. A nevezési lapokat beszkennelve, vagy lefényképezve, e-mail mellékletként a  e-mail címre lehet beküldeni.

Nevezési díj: nincs

Nevezési határidő: 2023. október 3. kedd

A BARABÁS ZOLTÁN BIOLÓGIA TANULMÁNYI VERSENY LEBONYOLÍTÁSA

A fordulókra vonatkozó előzetes tájékoztatást a versenyzők és tanáraik a nevezési lapon megadott e-mail címre kapják meg.

I. forduló

A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertben felállított állomásokon elméleti és gyakorlati feladatokkal.
Időpont: 2023. október 10. kedd 14:00 óra
A fordulóban elért eredmények kihirdetése: a fordulót követően, várhatóan 16:00 órakor

II. forduló

A SZTEJKI Eötvös József Gimnáziumban megrendezett fordulóban minden versenyző részt vehet, aki részt vett a verseny I. fordulójában. Ebben az elődöntőben a versenyzők írásbeli feladatokat (feladatlap), és gyakorlati feladatokat (kísérletek,  egfigyelések végzése) oldanak meg.
Időpont: 2023. december 12. kedd 14:00 óra
Az elődöntő eredményének kihirdetése: az elődöntőt követően, várhatóan 16:00 órakor

III. forduló

A verseny döntőjébe az előző két fordulóban elért eredményeik alapján bejutott egyéni versenyzők és csapatok a döntőben egy előre meghatározott témában készített PowerPoint prezentációt mutatnak be 10 perces előadás formájában.
Időpont: 2024. január 30. kedd 14:00
Eredményhirdetés, díjak átadása: a döntő befejezését követően, várhatóan 16:00 órakor

Az eredmények közzétételének módja: SZTEJKI Eötvös József Gimnázium honlapján

2023. február 14-én a harmadik fordulóval zárult az iskolánk által ötödször megrendezett Barabás Zoltán Biológia Verseny. A verseny három fordulóból állt. Összesen tizenöt csapat adta be jelentkezését. Az 1. forduló helyszínének az SZTE Füvészkert adott otthont, melynek időpontja október 11. volt. A 2. fordulóban a résztvevők biológiai gyakorlatokat végeztek csontkirakó, mézhamisítás, szaglószervi érzékelés témakörökben, illetve egy csonttani totót oldottak meg. A diákok a nemzetközileg elismert gabonakutató, Barabás Zoltán tevékenységéről tesztet töltöttek ki. A harmadik forduló feladatát előre megkapták a versenyzők: „ÖZÖNÉVEL JÖNNEK: INVAZÍV FAJOK TÉRHÓDÍTÁSA MAGYARORSZÁGON!” témában előre elkészített PowerPoint prezentációjukat mutatták be 10 perces előadásban. A verseny minden fordulójában 50 pontot lehetett szerezni, összesen 150 pontot gyűjthettek a csapatok. Szoros mezőnyben született meg a végeredmény.

A 3. forduló utáni összesített pontszámok:

Csapatok

Iskola

Pontszám

Ahátok

SZTEJKI Kossuth Lajos Általános Iskolája

132

Asztmás Hörcsögök

Mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola

137

Bioszféra

Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola

133

Csatacsőrű emlősök

Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola

122

Fidó

SZTEJKI Weöres Sándor Általános Iskolája

118

Gőzgombócok

Tisza-parti Általános Iskola

135

Hókuszpókok

Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

115

Jócsontok

Orczy István Általános Iskola

134

Jómadarak

Ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola és AMI

74

Kincsek

Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

130

Néro

SZTEJKI Weöres Sándor Általános Iskolája

128

Pipacsok

Tisza-parti Általános Iskola

132

Ruzsai Törpök

Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

109

Százszorszépek

Mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola

102

Zöldmanók

Tisza-parti Általános Iskola

78

Az összesített pontszámok alapján I. helyezett az Asztmás Hörcsögök nevű csapat, ők 100 000.- Ft értékű díjazásban és könyvjutalomban részesültek. II. helyen a Gőzgombócok csapata végzett, ők könyvjutalomban részesültek. A III. helyezett könyvjutalmát a Jócsontok csapata érdemelte ki.

Szívből gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak, akik nemcsak felkészítették diákjaikat, hanem a helyszínen szurkoltak nekik és segítették őket. Reméljük, hogy élvezték a változatos feladatokat és elviszik versenyünk hírét kollégáiknak, diáktársaiknak!

Egyúttal köszönet illeti a verseny szervezésben és lebonyolításában közreműködő kollégáinkat: Kardos Beáta munkaközösség-vezetőt, Csabai Ferenc, Krizsán Sándor és Dr. Just Zsuzsanna biológia szakos tanárokat.

2022. október 11-én zajlott le az Eötvös József Gimnázium által ötödik alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán Biológia Verseny I. fordulója, melyet a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében szerveztünk meg.

A verseny előző évi sikerei után a jelentkezők száma megnőtt: 15 csapat regisztrált szegedi és környékbeli települések iskoláiból. A kellemes októberi időben élvezetes volt a terepmunka. Öt kijelölt állomáson változatos, gondolkodtató feladatokat oldottak meg a résztvevő nyolcadikos diákok. A verseny jó hangulatban zajlott le, a visszajelzések alapján a diákok és kísérő tanáraik is jól érezték magukat. A helyszín egy gyönyörűen rendezett park volt, sok érdekes növénnyel. Sokan jelezték, hogy visszatérnek látogatóként is.

PA111547
PA111547 PA111547
PA111550
PA111550 PA111550
PA111560
PA111560 PA111560
PA111564
PA111564 PA111564
PA111583
PA111583 PA111583
PA111586
PA111586 PA111586

A verseny az iskolánkban folytatódik majd írásbeli (feladatlap) és gyakorlati feladatok (kísérletek, megfigyelések végzése) megoldásával, és 2023 februárjában a döntővel ér véget. A fordulók felkészülési anyagáról a versenyzők további körlevélben kapnak majd részletes tájékoztatást.

A II. fordulóban minden versenyző részt vehet, aki az verseny I. fordulójában pontot gyűjtött. Időpontja: 2022. december 13. kedd 14:00 óra, helyszíne: iskolánk Csongor téri épülete.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

Köszönjük a közreműködést a kollégáinknak és a segítő diákoknak.

Az első fordulóban gyűjtött pontokról az alábbi táblázat tájékoztat. Minden fordulóban maximálisan 50 pont gyűjthető.

Csapatok

Iskola

Pontszám

Ahátok

SZTEJKI Kossuth Lajos Általános Iskolája

50

Asztmás Hörcsögök

Mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola

46

Bioszféra

Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola

48

Csatacsőrű emlősök

Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola

46

Fidó

SZTEJKI Weöres Sándor Általános Iskolája

39

Gőzgombócok

Tisza-parti Általános Iskola

41

Hókuszpókok

Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

37

Jócsontok

Orczy István Általános Iskola

48

Jómadarak

Ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola és AMI

34

Kincsek

Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

43

Néro

SZTEJKI Weöres Sándor Általános Iskolája

46

Pipacsok

Tisza-parti Általános Iskola

43

Ruzsai Törpök

Ruzsai Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

29

Százszorszépek

Mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola

36

Zöldmanók

Tisza-parti Általános Iskola

39

FELHÍVÁS BIOLÓGIA TANULMÁNYI VERSENYRE

A SZTEJKI Eötvös József Gimnázium immáron ötödik alkalommal hirdeti meg a Barabás Zoltán Biológia Versenyt. Intézményünk háromfordulós tanulmányi versenyt szervez.

A verseny célja a természet és a biológia iránt érdeklődő tanulók biológia iránti elköteleződésének erősítése, ilyen irányú továbbtanulásának ösztönzése, tehetséggondozás, az egészség- és környezettudatos magatartásra, a fenntartható életmódra nevelés erősítése.

A verseny résztvevői 8. osztályos általános iskolai tanulók, akik egyéni versenyzőként vagy legfeljebb 3 fős csapat tagjaként nevezhetnek a versenyre.

A versenyen I. helyezést elérő egyéni versenyző vagy csapat és a nevezési lapon megjelölt felkészítő tanár együttesen 100 000 Ft értékű díjazásban részesülnek, amelyet közöttük egyenlő arányban elosztva kapnak meg. A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik tárgyjutalomban részesülnek.

A 2022. évi középiskolai felvételi eljárásban a SZTEJKI Eötvös József Gimnázium 9. évfolyamára biológia tagozatra jelentkező tanulók számára előnyt jelent a verseny első két fordulóján való részvétel, illetve a döntőben elért helyezés. Az iskola felvételi tájékoztatója elérhető az iskola honlapján.

Read more ...

2022. február 08-án a harmadik fordulóval zárult az iskolánk által negyedszer megrendezett Barabás Zoltán Biológia Verseny. A verseny három fordulóból állt. Nyolc csapat adta be jelentkezését. Az 1. forduló helyszínének az SZTE Füvészkert adott otthont, melynek időpontja október 19.-e volt. A 2. fordulóban, a Google Classroom külön e célra létrehozott felületén, online feladatok megoldása, kísérletek elemzése, időkorlátos teszt kitöltése, elküldése és befogadása volt a feladat. A harmadik forduló feladatát előre megkapták a versenyzők: "SZÁRAZ TÉNYEK: ÍGY LESZ FÉLSIVATAG MAGYARORSZÁGBÓL" témában előre elkészített PowerPoint prezentációjukat mutatták be 10 perces előadásban.
A verseny minden fordulójában 50 pontot lehetett szerezni, összesen 150 pontot gyűjthettek.a csapatok. Szoros mezőnyben született meg a végeredmény.

A 3. forduló utáni összesített pontszámok:

Barackvirág: 114 pont
Szatymaz 8: 104 pont
Bio-logic: 133 pont
Királypiton: 140 pont
Rókalepkék: 112 pont
Szarvasbogarak: 70 pont
Kócsagok: 125 pont
Zuzmóra: 119 pont

Az összesített pontszámok alapján I. helyezett a Királypiton nevű csapat, ők 100 000.- Ft-os pénzjutalomban és könyvjutalomban részesültek. II. helyen a Bio-logic csapata végzett, ők könyvjutalomban részesültek. A III. helyezett könyvjutalmát a Kócsagok csapata érdemelte ki.

Szívből gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak, akik nem csak felkészítették diákjaikat, hanem a helyszínen szurkoltak nekik és segítették őket a technikai nehézségek megoldásában. Reméljük, hogy élvezték a változatos feladatokat és elviszik versenyünk hírét kollégáiknak, diáktársaiknak!

Egyúttal köszönet illeti a verseny szervezésben és lebonyolításában közreműködő kollégáinkat: Kardos Beáta munkaközösség-vezetőt, Csabai Ferenc, Krizsán Sándor és Dr. Just Zsuzsanna biológia szakos tanárokat.

A SZTEJKI Eötvös József Gimnázium és az Eötvös József Gimnáziumért Alapítvány negyedik éve szervezi a Barabás Zoltán biológia versenyt 8. osztályos tanulóknak. Intézményünk háromfordulós tanulmányi versenyt szervez. A versenyfelhívás és a nevezési lap a honlapunkon is elérhető: http://www.ejg-szeged.edu.hu
 
A verseny célja a természet és a biológia iránt érdeklődő tanulók biológia iránti elköteleződésének erősítése, ilyen irányú továbbtanulásának ösztönzése, tehetséggondozás, az egészség- és környezettudatos magatartásra, a fenntartható életmódra nevelés erősítése.
 
A verseny résztvevői 8. osztályos általános iskolai tanulók, akik egyéni versenyzőként vagy legfeljebb 3 fős csapat tagjaként nevezhetnek a versenyre.
 
A versenyen I. helyezést elérő egyéni versenyző vagy csapat és a nevezési lapon megjelölt felkészítő tanár együttesen 100 000 Ft pénzdíjban részesülnek, amelyet közöttük egyenlő arányban elosztva kapnak meg. A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik tárgyjutalomban részesülnek.
 
A 2022. évi középiskolai felvételi eljárásban a SZTEJKI Eötvös József Gimnázium 9. évfolyamára biológia tagozatra jelentkező tanulók számára előnyt jelent a verseny első két fordulóján való részvétel, illetve a döntőben elért helyezés. Az iskola felvételi tájékoztatója elérhető az iskola honlapján.
 
A verseny témája, ismeretanyaga a hazai életközösségek, az év fája, év madara, Nemzeti parkjaink, ökológiai ismeretek, élővilág rendszerezése, emberi szövetek, mozgás szervrendszer, az ember anyagcsere folyamatai, ember és környezet.
A versenyre való nevezés egyéni nevezési lapon történik, amelyen a felkészítő tanár nevét – és csapatjelentkezés esetén a tanuló csapatának választott nevét – is fel kell tüntetni.
 
Érvényesen nevezni csak hiánytalanul kitöltött, a tanuló által, valamint a tanuló szülője, gondviselője, és felkészítő tanára által egyaránt aláírt nevezési lappal lehet. A nevezési lapot beszkennelve vagy lefényképezve, e-mail mellékletként a e-mail címre lehet beküldeni.
 
Nevezési díj nincs
 
Nevezési határidő: 2021. október 8. péntek
 
Jelentkezési lap:
 
dr. Gera Tibor
főigazgató
 
A BARABÁS ZOLTÁN BIOLÓGIA TANULMÁNYI VERSENY LEBONYOLÍTÁSA

A fordulókra vonatkozó előzetes tájékoztatást a versenyzők és tanáraik a nevezési lapon megadott e-mail címre kapják meg.

I. forduló

A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertben felállított állomásokon elméleti és gyakorlati feladatokkal.

Időpont: 2021. október 19. kedd 14:00 óra

A fordulóban elért eredmények kihirdetése: a fordulót követően, várhatóan 16:00 órakor

II. forduló

A SZTEJKI Eötvös József Gimnáziumban megrendezett fordulóban minden versenyző részt vehet, aki részt vett a verseny I. fordulójában. Ebben az elődöntőben a versenyzők írásbeli feladatokat (feladatlap), és gyakorlati feladatokat (kísérletek, megfigyelések végzése) oldanak meg.

Időpont: 2021. december 07. kedd 14:00 óra

Az elődöntő eredményének kihirdetése: az elődöntőt követően, várhatóan 16:00 órakor

III. forduló

Időpont: 2022. február 08. kedd 14:00

Eredményhirdetés, díjak átadása: a döntő befejezését követően, várhatóan 16:00 órakor

Az eredmények közzétételének módja: SZTEJKI Eötvös József Gimnázium honlapján

Ha a járványhelyzet a személyes jelenlétet nem teszi lehetővé, akkor a forduló online kerül megrendezésre.

A szervezők

2021. február 9-én a harmadik fordulóval zárult az immáron harmadszor megrendezett Barabás Zoltán Biológia Verseny. A verseny három fordulóból állt. Tizenhét csapat és három egyéni versenyző adta be jelentkezését, ez a létszám az előző év jelentkezését megduplázta.

Az első forduló egy tesztlap kitöltése volt az erre a célra létrehozott Google Classroom felületen: virtuális, természetismereti séta a szegedi Tisza-parton. A második fordulóban a versenyzők gyakorlati feladatokat végeztek el: online kísérletelemzést, csontfelismerést, ujjlenyomatkészítést és elemzést. A harmadik forduló feladatát előre megkapták a versenyzők: „A védőoltások története. Magyarországi védőoltások” témában előre elkészített PowerPoint prezentációjukat mutatták be legfeljebb 10 perces előadásban.

A verseny minden fordulójában 40 pontot lehetett szerezni, összesen 120 pontot gyűjthettek. Szoros mezőnyben született meg a végeredmény, melyet az alábbi táblázatban foglaltunk össze.

Az összesített pontszám alapján I. helyezett a Fülesbaglyok nevű csapat, ők a győztesnek járó 100 000 forintos pénzjutalom mellett könyvjutalomban is részesültek. A II. helyen a Tisza nevű csapat végzett, ők is értékes könyvjutalmat kaptak, amíg a III. helyezés könyvjutalmát a Biológikusok csapata érdemelte ki.

Szívből gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak, akik nem csak felkészítették diákjaikat, hanem a helyszínen szurkoltak nekik és segítették őket a technikai nehézségek megoldásában. Reméljük, hogy élvezték a változatos feladatokat és elviszik versenyünk hírét kollégáiknak, diáktársaiknak!

Végezetül köszönet illeti a rendhagyó körülmények között megszervezett és lebonyolított versenyen végzett munkájukért kollégáinkat: Kardos Beáta munkaközösség-vezetőt, Dr. Just Zsuzsanna, Csabai Ferenc és Krizsán Sándor szaktanárokat.

csapatok és tagjaik

felkészítő tanár

iskola

pontszám fordulónként

összesen

1.

2.

3.

Fülesbaglyok

Horváth Anna

Tanács Gréta

Vásárhelyi-Varga Luca

Nagyné Tóth Andrea

Rókusi Általános Iskola

38

36

35

109

Tisza

Samu Ádám

Monostori Enikő

Nagy Ákos

Németh Ervin

SZTEJKI Weöres Sándor Általános Iskola

39

37

28

104

Biológikusok
Soós Gergő

Füvesi Levente

Sirkó Regő

Marton Bence

Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola

33

38

31

102

A további helyezések, pontszámok:

 Helyezés

Általános Iskola

Csapat/versenyző

összesített pontszám

4.

Röszkei Orbán Dénes

Evolurkók

94

5.

Rókusi

Zöld manók

92

6.

Kossuth Lajos

Ördögszekerek

90

7.

Pallavicini Sándor

Zöldbrigadérosok

89

8.

Szent László

Dromedár

85

9.

Rókusi

Pockok

83

10.

Tarjáni Magyar-Német Kéttannyelvű

Méhecskék

83

11.

Szent László

BNE

82

12.

Pallavicini Sándor

Gyöktörzs

81

13.

Jerney János

Németh Tamás

80

14.

Jerney János

Topor Zsanett

80

15.

Szent László

Darwin fiai

78

16.

Rókusi

Kaktuszok

75

17.

Pallavicini Sándor

Vizipókok

67

18.

Kossuth Lajos

Rohamcsigák

66

19.

Madách Imre

Madách csapat

47

20.

Tarjáni Magyar-Német Kéttannyelvű

Simon Levente

34

FELHÍVÁS BARABÁS ZOLTÁN BIOLÓGIA TANULMÁNYI VERSENYRE

A SZTEJKI Eötvös József Gimnázium immáron harmadik alkalommal hirdeti meg a Barabás Zoltán biológia versenyt. A jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel intézményünk háromfordulós online versenyt szervez. A versenyfelhívás és a nevezési lap a honlapunkon is elérhető: http://www.ejg-szeged.edu.hu

A verseny célja a természet és a biológia iránt érdeklődő tanulók biológia iránti elköteleződésének erősítése, ilyen irányú továbbtanulásának ösztönzése, tehetséggondozás, az egészség- és környezettudatos magatartásra, a fenntartható életmódra nevelés erősítése.

A verseny résztvevői 8. osztályos általános iskolai tanulók, akik egyéni versenyzőként vagy legfeljebb 3 fős csapat tagjaként nevezhetnek a versenyre.

A versenyen I. helyezést elérő egyéni versenyző vagy csapat és a nevezési lapon megjelölt felkészítő tanár együttesen 100 000 Ft pénzdíjban részesülnek, amelyet közöttük egyenlő arányban elosztva kapnak meg. A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik tárgyjutalomban részesülnek.

A 2021. évi középiskolai felvételi eljárásban a SZTEJKI Eötvös József Gimnázium 9. évfolyamára biológia tagozatra jelentkező tanulók számára előnyt jelent a verseny első két fordulóján való részvétel, illetve a döntőben elért helyezés. Az iskola felvételi tájékoztatója elérhető az iskola honlapján.

A verseny témája, ismeretanyaga a hazai életközösségek, az év fája, év madara, Nemzeti parkjaink, ökológiai ismeretek, élővilág rendszerezése, emberi szövetek, mozgás szervrendszer, az ember anyagcsere folyamatai, ember és környezet.

A versenyre való nevezés egyéni nevezési lapon történik, amelyen a felkészítő tanár nevét – és csapatjelentkezés esetén a tanuló csapatának választott nevét – is fel kell tüntetni.

Érvényesen nevezni csak hiánytalanul kitöltött, a tanuló által, valamint a tanuló szülője, gondviselője, és felkészítő tanára által egyaránt aláírt nevezési lappal lehet. A nevezési lapot beszkennelve vagy lefényképezve, e-mail mellékletként a e-mail címre lehet beküldeni.

Nevezési díj nincs

Nevezési határidő: 2020. november 4. szerda

A fordulókra vonatkozó előzetes tájékoztatást a versenyzők és tanáraik a nevezési lapon megadott e-mail címre kapják meg.

I. forduló

Egy online, időkorlátos teszt kitöltése, amely elküldése és befogadása a Google Classroom külön e célra létrehozott felületén történik.

Időpont: 2020. november 10. kedd 14:00 óra

A fordulóban elért eredmények kihirdetése: 2020. november 11. szerda 16:00 óra a Google Classroom felületén

II. forduló

A SZTEJKI Eötvös József Gimnázium által megrendezett II. fordulóban az a versenyző vehet részt, aki egyéni versenyzőként vagy csapat tagjaként részt vett a verseny I. fordulójában. Ebben az elődöntőben a versenyzők, illetve csapatok online feladatokat oldanak meg, kísérleteket elemeznek.

Időpont: 2020. december 08. kedd 14:00 óra

Az elődöntő eredményének kihirdetése: 2020. december 09. 16:00 óra a Google Classroom felületén

III. forduló

A verseny döntőjébe az előző két fordulóban elért eredményeik alapján bejutott egyéni versenyzők és csapatok egy előre meghatározott témában készített PowerPoint prezentációt mutatnak be 10 perces előadás keretében, amelyet a Google Meet alkalmazásban, online kell bemutatniuk. Az előadás témáját a döntőbe bejutott versenyzők és felkészítő tanáraik 2020. december 18-ig e-mailben kapják meg.

Időpont: 2021. február 09. kedd 14:00

Eredményhirdetés: a döntő befejezését követően, várhatóan 16:00 órakor

Az eredmények közzétételének módja: SZTEJKI Eötvös József Gimnázium honlapján és a Google Classroom felületén.

Nevezési lap:

Eredményhirdetéssel zárult a Barabás Zoltán Biológia Verseny

2020. február 11-én a harmadik fordulóval véget ért a másodszor megrendezett és remélhetőleg hagyományteremtő Barabás Zoltán biológia verseny. A verseny három fordulóból állt. Nyolc csapat és egy egyéni versenyző adta be jelentkezését és mindannyian sikerrel zárták mindegyik fordulót.

Az első forduló a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvényen zajlott, öt állomáson az erdő és a folyó élővilágával kapcsolatos feladatokat oldottak meg a résztvevők.

A második fordulóban a versenyzők iskolánk három helyszínén vetélkedtek. Biokémiai kísérleteket végeztek, majd csonttani és ujjlenyomattal kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A harmadik részben a verseny névadója, Barabás Zoltán tevékenységéről töltöttek ki tesztet.

A harmadik forduló feladatát előre megkapták a versenyzők: „Legyen természetes a szelekció!” témában előre elkészített PowerPoint prezentációjukat mutatták be 10 perces előadásban.

A verseny minden fordulójában 50 pontot lehetett szerezni, összesen 150 pontot gyűjthettek a versenyzők.

A szoros mezőnyben született végeredményt az alábbi táblázatban foglaltuk össze. Az összesített pontszám alapján I. helyezett a Ragadozók nevű csapat, ők nyerték a 100 000.- forintos fődíjat, emellett könyvjutalomban részesültek. A II. helyen a Hyppocampus csapata végzett, ők is könyvjutalomban részesültek. A III. helyezés könyvjutalmát a Champions csapata érdemelte ki. A verseny egyéni résztvevője szintén könyvjutalommal külön díjban részesült.

Gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak, akik nem csak felkészítették diákjaikat, de el is kísérték őket és szurkoltak nekik mind a három fordulóban! Reméljük, hogy élvezték a változatos feladatokat és elviszik versenyünk hírét kollégáiknak, diáktársaiknak!

csapatok és tagjaik

felkészítő tanár

iskola

pontszám fordulónként

összesen

1.

2.

3.

Ragadozók

Bitó Alexandra

Lázár Vivien

Kovács Lóránt

Vizoviczkiné Patterman Ildikó

SZTEJKI Pallavicini Sándor Általános Iskola

41

44

45

130

Hyppocampus

Papp Regina

Juhász Kinga

Szabó Hanna Laura

Konkolyné Bárkányi Ibolya

SZTEJKI Kossuth Lajos Általános Iskola

37

46

46

129

Champions
Nagy Hanna Tünde

Papp Ádám Krisztián

Takács Anna

Halasiné Csúzdi Anna

Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola

40

44

43

127

DSC_0939
DSC_0939 DSC_0939
DSC_0948
DSC_0948 DSC_0948
DSC_0956
DSC_0956 DSC_0956
P1020617
P1020617 P1020617
DSC_0869
DSC_0869 DSC_0869
DSC_0879
DSC_0879 DSC_0879
DSC_0883
DSC_0883 DSC_0883
DSC_0912
DSC_0912 DSC_0912

2019. december 10-én sikeresen lebonyolítottuk az Eötvös József Gimnázium által második alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán biológia verseny 2. fordulóját.

Az első fordulót a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvény egy szakaszán szerveztük meg.

A második forduló megrendezésére iskolánkban került sor. A résztvevők 3 helyszínen végeztek gyakorlatokat, melyek során biokémiai, csonttani és a bőrrel kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A diákok a nemzetközileg elismert gabonakutató, Barabás Zoltán tevékenységéről tesztet töltöttek ki.

A verseny 2020. február 11-én az iskolánkban megrendezésre kerülő harmadik fordulóval, a döntővel ér véget. A felkészülési anyagról a versenyzők további körlevélben kapnak részletes tájékoztatást.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak! Köszönjük a közreműködést kollégáinknak és a segítő diákoknak.

P1020382
P1020382 P1020382
P1020399
P1020399 P1020399
P1020421
P1020421 P1020421
P1020427
P1020427 P1020427
P1020501
P1020501 P1020501
P1020518
P1020518 P1020518
P1020568
P1020568 P1020568

2019. október 21-én nagy érdeklődéssel és sikerrel zajlott le az Eötvös József Gimnázium által második alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán Biológia Verseny.

Az első fordulót a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvény kiindulópontjától a Gergő-ligetig tartó szakaszán szerveztük meg. A verseny tavalyi sikere után a jelentkező csapatok száma megduplázódott: 8 bejelentkezett csapat, valamint egy egyéni versenyző vett részt az első fordulóban. A nyárias októberi idő kedvezett a terepmunkának. Az öt kijelölt állomáson az ártéri erdő és a Tisza folyó élővilágával kapcsolatos feladatokat oldottak meg a résztvevő nyolcadikos diákok. A verseny jó hangulatban zajlott le, a visszajelzések alapján a diákok és kísérő tanáraik is jól érezték magukat. Voltak, akik a verseny levezetéseként és kikapcsolódásként végigsétáltak a Rotary ösvényen, mely a Maros torkolatáig vezet gyönyörű környezetben.

A verseny az iskolánkban 2019. december 10-én megrendezendő 2. fordulóval folytatódik és 2020 februárjában a döntővel ér véget. A fordulók felkészülési anyagáról a versenyzők további körlevélben kapnak részletes tájékoztatást.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

Köszönjük a közreműködést a kollégáinknak és a segítő diákoknak.

DSC_0105
DSC_0105 DSC_0105
DSC_0128
DSC_0128 DSC_0128
DSC_0133
DSC_0133 DSC_0133
DSC_0141
DSC_0141 DSC_0141
DSC_0192
DSC_0192 DSC_0192
DSC_0195
DSC_0195 DSC_0195
DSC_0200
DSC_0200 DSC_0200
DSC_0205
DSC_0205 DSC_0205
DSC_0213
DSC_0213 DSC_0213

FELHÍVÁS BIOLÓGIA TANULMÁNYI VERSENYRE

A tanulmányi verseny neve:

BARABÁS ZOLTÁN BIOLÓGIA VERSENY

A verseny meghirdetője:

Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola SZTEJKI Eötvös József Gimnázium

A verseny meghirdetése:

A verseny célja:

A természet és a biológia iránt érdeklődő tanulók biológia iránti elköteleződésének erősítése, ilyen irányú továbbtanulásának ösztönzése, tehetséggondozás, az egészség- és környezettudatos magatartásra, a fenntartható életmódra nevelés erősítése.

A verseny résztvevői:

8. osztályos általános iskolai tanulók, akik egyéni versenyzőként vagy legfeljebb 3 fős csapat tagjaként nevezhetnek a versenyre.

Read more ...

Barabás Zoltán biológia verseny 3. forduló beszámolója

2019. február 12-én a harmadik fordulóval zárult az először megrendezett és remélhetőleg hagyományteremtő Barabás Zoltán biológia verseny. A verseny három fordulóból állt. Négy csapat és egy egyéni versenyző adta be jelentkezését és mindannyian sikerrel zárták mindegyik fordulót.

Az első forduló a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvényen zajlott, 5 állomáson az erdő és a folyó élővilágával kapcsolatos feladatokat oldottak meg a résztvevők.

A második fordulóban a versenyzők iskolánk 3 helyszínén vetélkedtek. Biokémiai kísérleteket végeztek, majd csonttani és ujjlenyomattal kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A harmadik részben a verseny névadója, Barabás Zoltán tevékenységéről töltöttek ki tesztet.

A harmadik forduló feladatát előre megkapták a versenyzők: „PET-palackok a Tiszán. A Tisza műanyag-szennyezettsége” témában előre elkészített PowerPoint prezentációjukat mutatták be 10 perces előadásban.

A verseny minden fordulójában 50 pontot lehetett szerezni, összesen 150 pontot gyűjthettek. Szoros mezőnyben született meg a végeredmény. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze az eredményeket.

Az összesített pontszám alapján I. helyezett a Canis lupus nevű csapat, ők pénzjutalomban és könyvjutalomban részesültek. II. helyen a Csúcsragadozók csapata végzett, könyvjutalomban részesültek. A III. helyezés könyvjutalmát a Rod csapata érdemelte. A verseny egyéni résztvevője szintén könyvjutalommal külön díjban részesült.

Szívből gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak, akik nem csak felkészítették diákjaikat, de el is kísérték őket és szurkoltak nekik mind a három fordulóban! Reméljük, hogy élvezték a változatos feladatokat és elviszik versenyünk hírét kollégáiknak, diáktársaiknak!

csapatok és tagjaik

felkészítő tanár

iskola

pontszám fordulónként

összesen

1.

2.

3.

Army

Bartók Fanni
Kurai Gerda

Forgó Erika

Pallavicini Sándor Általános Iskola

32

39

39

110

Canis lupus

Patyi Olivér
Solymosi Máté Attila
Visnyei Míra

Németh Ervin

Weöres Sándor Általános Iskola

39

44,5

46

129,5

Csúcsragadozók
Berta Péter
Bózsó Angie Vivian
Gyöngyösi Réka

Vizoviczkiné Patterman Ildikó

Pallavicini Sándor Általános Iskola

35

42

45

122

Rod

Borsos Péter
Csurgó Eszter
Lux Orsolya

Halasiné Csúzdi Anna

Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola

33

47

39

119

Egyéni

Forgó Ábel

Forgó Erika

Pallavicini Sándor Általános Iskola

22,5

35

32

98,5

Képek a döntőről:

IMG_3966
IMG_3966 IMG_3966
IMG_3967
IMG_3967 IMG_3967
IMG_3968
IMG_3968 IMG_3968
IMG_3969
IMG_3969 IMG_3969
IMG_3970
IMG_3970 IMG_3970
IMG_3971
IMG_3971 IMG_3971
IMG_3973
IMG_3973 IMG_3973
IMG_3975
IMG_3975 IMG_3975
IMG_3982
IMG_3982 IMG_3982
IMG_3985
IMG_3985 IMG_3985
IMG_3988
IMG_3988 IMG_3988
IMG_3995
IMG_3995 IMG_3995
IMG_3996
IMG_3996 IMG_3996
IMG_3997
IMG_3997 IMG_3997
IMG_3999
IMG_3999 IMG_3999
IMG_4001
IMG_4001 IMG_4001
IMG_4005
IMG_4005 IMG_4005
IMG_4006
IMG_4006 IMG_4006
IMG_4010
IMG_4010 IMG_4010
IMG_4015
IMG_4015 IMG_4015
IMG_4018
IMG_4018 IMG_4018
IMG_4021
IMG_4021 IMG_4021
IMG_4022
IMG_4022 IMG_4022
IMG_4024
IMG_4024 IMG_4024

2018. december 11-én sikeresen lebonyolítottuk az Eötvös József Gimnázium által első alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán biológia verseny 2. fordulóját. Az első fordulót a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvény egy szakaszán szerveztük meg. A második forduló megrendezésére iskolánkban került sor. A résztvevők 3 helyszínen végeztek gyakorlatokat, melyek során biokémiai, csonttani és a bőrrel kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A diákok a nemzetközileg elismert gabonakutató, Barabás Zoltán tevékenységéről tesztet töltöttek ki. A verseny az iskolánkban megrendezendő harmadik fordulóval, a 2019. február 12-i döntővel ér véget. A felkészülési anyagról a versenyzők további körlevélben kapnak részletes tájékoztatást.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak! Köszönjük a közreműködést kollégáinknak és a segítő diákoknak.

barabas II fordulo 2018

Kapcsolódó képek:

Barabás Zoltán ...
Barabás Zoltán biológia verseny II. forduló Barabás Zoltán biológia verseny II. forduló

2018. október 25-én sikeresen lebonyolítottuk az Eötvös József Gimnázium által első alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán biológia versenyt.
Az első fordulót a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvény egy szakaszán szerveztük meg. A hűvös idő ellenére a bejelentkezett versenyzők mindannyian megjelentek. Az 5 állomás az erdő és a folyó élővilágával kapcsolatos feladatait mindenki sikeresen megoldotta.
A verseny az iskolánkban 2018. december 11-én megrendezendő 2. fordulóval folytatódik és a harmadik fordulóban, 2019. februárjában a döntőben ér véget. A fordulók felkészülési anyagáról a versenyzők további körlevélben kapnak részletes tájékoztatást.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak! Köszönjük a közreműködést a kollégáinknak és a segítő diákoknak!

bv (5 of 96)

További képek a verseny I. fordulójáról:

Read more ...

A SZTEJKI Eötvös József Gimnázium, Általános iskola és az Eötvös József Gimnáziumért Alapítvány tanulmányi versenyt hirdet 8. osztályos általános iskolai tanulók részére, akik egyéni versenyzőként vagy legfeljebb 3 fős csapat tagjaként nevezhetnek a versenyre.

A verseny célja:
A természet és a biológia iránt érdeklődő tanulók biológia iránti elköteleződésének erősítése, ilyen irányú továbbtanulásának ösztönzése, tehetséggondozás, az egészség- és környezettudatos magatartásra, a fenntartható életmódra nevelés erősítése.

A tanulmányi versennyel kapcsolatos versenykírás és nevezési lap:

Copyright © 2024 Szegedi Eötvös József Gimnázium Minden jog fenntartva .