A Himnusz megírásának évfordulóján tartott Magyar Kultúra Napját iskolánk hagyományainak megfelelően képzőművészeti kiállítás megnyitásával ünnepeltük. Január 22-én a második emeleti Eötvös Galériában volt tanítványunk, Horváthné Cserfalvi Ibolya számítógépes grafikáiból nyílt tárlat. A megnyitó ünnepség a Himnusz közös elszavalásával kezdődött, majd Dr. Gera Tibor főigazgató köszöntő szavai után iskolánk nyugalmazott tanára, Nagy Károly - aki a szegedi Szépmíves Céh elnöke- szólt az immár közel harminc éves iskolai kultúra napi hagyományról: ekkor mindig egy volt tanítványunk művészeti alkotásait mutatjuk be. A szakmai megnyitót Dr. Szalay István, címzetes egyetemi tanár tartotta, kiemelve a kiállítás témáját adó fraktálok nemcsak művészeti, hanem tudományos jelentőségét. Az iskolai tanulóinak részvételével tartott megnyitó ünnepség táncbemutatóval ért véget. A kiállítás iskolánk második emeletén található galériában 2020. február 12-ig tekinthető meg.

Megnyito Hangaiphoto 1060