Fel!
"Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola ELF csapata is ott volt a legjobb 10 között a Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programja által meghirdetett középiskolás tanulmányi versenyen. Végül nagy csatában a második helyen végeztek.
A fenntarthatóság és klímaváltozás témájú versenyben összesen 686 magyarországi és határon túli csapat mérte össze a tudását. A szombati döntőbe a legjobb tíz csapat jutott."
A szeged.hu teljes cikkét az alábbi linken olvashatják.
Teljesítményükhöz szívből gratulálunk!
forrás: szeged.hu
Iskolánk" Állóhullámok" nevű csapata bejutott a metALCOM Zrt. által megrendezett „Az Én Távközlésem” című tanulmányi verseny országos döntőjébe, melyet Szentesen rendeztek 2022. április 21-én. A versenyen gimnazisták és szakközépiskolások mérték össze fizikatudásukat, a döntőben pedig izgalmas gyakorlati feladatokkal találkoztak. Csapatunk az országos döntőn az előkelő 5. helyezést érte el.
Csapattagok: Gombkötő Ádám, Posta Anna, Tóth Regina
Felkészítő tanárok: Bálint Erika, Némethné Bognár Veronika
Gratulálunk a szép eredményhez!
Batka Eszter 10.A osztályos tanulónk első helyezést ért el az SZTE Germán Filológia Intézet és a Deutsche Telekom IT által rendezett “Sprichst du Deutsch” című verseny dél-alföldi regionális döntőjén. Gratulálunk!
2022. március 23-án rendezte meg a Partiszkon Társadalomkutató Egyesület a "Beleszól6sz!" városi vitaversenyt. Iskolánkat 3+1 fős csapat képviselte, tagjai: Pesztránszki Mimi, Posta Anna, Ürmös Máté, Wittich Réka valamennyien 11. A osztályos tanulók. A felkészülésben részt vett, az eredményhez hathatósan hozzájárult még Pataki Jázmin 10. A osztályos tanuló, a felkészítést pedig Bábáné Sándor Ildikó tanárnő segítette. Versenyzőink kiváló teljesítménnyel, két megnyert vitával végül az I. helyen végeztek, így elnyerték a győztesnek járó serleget. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!
Iskolánk "Fekete sereg" elnevezésű csapata (tagjai: Batka Eszter, Bozsó Barbara, Tolnai Norman 10. A osztályos tanulók, felkészítő tanár: Eitler József) sikerrel szerepelt a történelem tantárgyból szervezett Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen. Túljutva a két online fordulón csapatunk bejutott a március 5-én a versenyszervező Mathias Corvinus Collegium székházában rendezett regionális fordulóba, ahol a Dél-Alföld legjobb 14 csapata vetélkedett. A szoros versenyben tanulóink kiváló teljesítménnyel az előkelő III. helyet szerezték meg. Gratulálunk a csapat tagjainak!
A Privátbankár.hu által szervezett "Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!" országos verseny megyei fordulóján 3.helyezést ért el iskolánk "SZJL" nevű csapata ( Maróthi Zsófia, Kővári Judit, Koza Noémi, Bába Noémi 11.A), a másik csapatunk, mely a "WinxClub" nevet választotta magának ( Kővári Anna, Gróh Eszter Boglárka, Fodor Szaffi Virág 9.C, Laczi Csenge Virág 9.B) ugyanitt a 4. helyezést szerezte meg. Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanárnak, Dr. Kocsmárné Sánta Mónika tanárnőnek.
Első alkalommal rendezte meg Szegeden az IT Services Hungary az SZTE bölcsészkarának Germanisztikai Intézetével együttműködve német nyelvi versenyét. A Sprichst du Deutsch? elnevezésű verseny szegedi döntőjébe a régióból induló közel nyolcvan versenyzőből tízen jutottak be, akiknek egy általuk szabadon választott témából kellett tízperces előadást tartaniuk, majd a zsűrinek a témához kapcsolódó kérdéseire válaszolniuk. A tíz döntős diák közé két szegedi iskola tanulója jutott be: a Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziumé és az iskolánkat képviselő Maróti Ágota 12. A osztályos tanuló, akinek felkészítő tanára Szigethy-Rajtár Dóra tanárnő. Ágota a háromfordulós versenyt követően jutott a döntőbe, ahol kimagasló német kiejtését, prezentációjának tartalmát és nyelvhelyességét emelték ki. Gratulálunk!
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara (SZTE TTIK) évről évre meghirdeti Kutatóiskola programját, melyre bármely természettudományos területről nyújtható be pályázat. A jelentkezés egy olyan kutatási programmal történik, amelynek témavezetője a középiskola egyik tanára és a TTIK egyik főállású oktatója A pályázat egy évre szól, ez idő alatt a diákok témavezetőik irányításával elvégzik a kutatási feladatot, értékelik annak eredményeit. A következő évi pályázati eredményhirdetésen rövid előadásban mutatják be a program megvalósulását. Ebben az évben november 29-én tartották az "SZTE TTIK Kutatóiskolája 2019/2020.” pályázat eredményhirdetését. Ezen a rendezvényen vettük át a „Lateralitás fejlődése kisgyermekeknél” című nyertes pályázatunkért járó oklevelet. A pályázatban három 11. C osztályos tanuló vesz részt: Miklós Gerda, Óré Csenge és Tóth-Godó Olga. A pályázat iskolai témavezetője dr. Just Zsuzsanna tanárnő, az egyetem részéről pedig dr. Molnár Erika a közreműködő, aki a SZTE TTIK Embertani Tanszékének adjunktusa.
Gratulálunk az érintetteknek!
A Szegedi Tudományegyetem országos matematika pályázatán eredményesen szerepeltek 10.B osztályos diákjaink: Farkas Cintia és Farkas Roxána. Gratulálunk!
A Kínai Nyelvi Híd verseny elődöntője 2018. december 12-én került megrendezésre a Szegedi Konfuciusz Intézetben. Az első versenyfeladat az volt, hogy el kellett mondani egy beszédet kínaiul ,, A kínai nyelv végtelen lehetőségei” témában, majd elő kellett adni egy produkciót, ami a kínai nyelvvel/kultúrával kapcsolatos. Az első helyezést Csóti Patrícia , az Eötvös József Gimnázium 12.osztályos tanulója szerezte meg. A produkciója egy vers volt, ami nagyon híres Kínában. Az író neve: Hai Zi, a vers címe: mian chao da hai, chun nuan hua kai. (Facing the Sea, with Spring Blossoms). A versenyről az első 3 helyezett juthat tovább az országos versenyre. A harmadik helyezést szintén az Eötvös József Gimnázium egyik diákja nyerte, Németh Petra 11. osztályos tanuló, aki a két perces beszédje mellett kínai kalligráfiát készített. Az országos versenyről két fő juthat tovább a nemzetközi döntőbe, amit Kínában rendeznek meg. A versenyen eredményesen szereplő diákok egyéb értékes nyeremények mellett nagyvonalú kínai tanulmányokat finanszírozó ösztöndíjhoz juthatnak.
Gratulálunk tanulóinknak és további sikereket kívánunk az országos versenyen!
SZAKMAI BESZÁMOLÓ
A KUTATÁSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL
A kutatási program címe: Embriómentés (embryo rescue) módszerének tesztelése a hazai napraforgónemesítés számára
A kutatást vezető mentor neve: Krizsán Sándor
A kutatócsoport tanulóinak száma: 3 fő
Érintett tudományterület:
Megvalósult munkaterv:
A kutatási program során a tanulók napraforgó generációk fejlődésének gyorsítását végezték el laboratóriumi (in vitro) embrióizolálással és (szűrőpapíron) csíráztatással, valamint üvegházi földben (in vivo) történő csíráztatással.
A hipotézis az volt, hogy e módszerek segítségével a napraforgó generációs ideje lerövidíthető. Éretlen embriók izolálása és csíráztatása révén az embriók fejlődésének egy szakasza, illetve a mag dormancia (magnyugalom) ideje elkerülhetővé vált. Üvegházi nevelés segítségével így kb. 4 hónapra lerövidült egy generácó ideje, ami a természetben körülbelül 1 év.
A kutatás célja a módszerek hatékonyságának összehasonlítása volt. Egy működő módszert sikerült adaptálni, mellyel 2-3 év alatt 6-8 generációt lehet üvegházban felnevelni, és így beltenyésztett vonalakat előállítani.
A konkrét tevékenységek a következő sorrendben követték egymást:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ
A KUTATÁSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL
A kutatási program címe: Egyetlen haploid sejtből kifejlett növény
A kutatást vezető mentor neve: Krizsán Sándor
A kutatócsoport tanulóinak száma: 3 fő
Érintett tudományterület (jelölje aláhúzással az érintett tudományterületet):
Biológiai tudományok
Gratulálunk Toltowicz John Róbert és Hutton-Mills René, 12.A osztályos tanulóknak, akik a Tömörkény-fordítóversenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A Konfuciusz Intézet Kínai Nyelvi Híd című versenyén iskolánk 10.A osztályos tanulói, Hutton-Mills Maya és Csóti Patrícia 2. és 3. helyezést értek el. Ezzel bejutottak az országos döntőbe. Gratulálunk és sok sikert a további versenyzéshez!
A Délmagyarország cikke az alábbi linken olvasható: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kinaiul_versenyeztek/2500745/
Csóti Patrícia, 10.A osztályos tanuló 2016. november 30-án interjút adott kínai élményeiről. Köszönjük, hogy többen is eljöttetek!
A Heller Ödön Művelődési Ház (Szeged-Tápé) Szeged MJV Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottságának támogatásával „1956, te csillag „címmel városi vetélkedőt hirdetett középiskolásoknak.
Iskolánkat Csuka Bonita (12.c) Herceg Karin (13.a) és Kónya Gábor (13.a) alkotta csapat képviselte az október 22-én. Felkészítő tanáruk: Németh Éva.
Jó hangulatban zajlott a rendezvény, hiszen játékos feladatok is színesítették, mint pl., hogy korhű ruhába kellett felöltözni, de volt barikád építési és Sztálin-csizmát jelképező fűrészelési verseny is és puzzle-t kellett kirakni. Az elméleti felkészültséget olyan feladatokkal mérték, mint a korszak jelentős személyiségeiről készült fotók beazonosítása, a forradalom eseményeiről szóló korabeli újságcikkek időrendbe állítása, „Maradj talpon” villámkérdések, történelmi totó, 1956-os forradalomnak emléket állító versrészletek összeillesztése. Eredmények: 1. Eötvös József Gimnázium – 63 pont, 2. Kőrössy József Gazdasági Szakkképző Iskola (I. csapat) – 48 pont, 3. Kőrössy József Gazdasági Szakkképző Iskola (II. csapat) – 47,5 pont
A győztesek egy-egy tablet gépet nyertek és a kellemes tapasztalattal lettek gazdagabbak.
Büszkék vagyunk rájuk! Gratulálunk!.
A Csillebércen megrendezett Országos Elsősegély-ismereti Verseny 2014-es döntőjében gimnáziumunk csapata a döntőbe jutott 16 résztvevő közül az előkelő 5. helyezést érte el.
A csapat tagjai: Szabóné Tóth Gabriella, Gyuris Gabriella, Olasz Ágnes, Rácz-Komlósi Soma
A 2013. június 7-i szegedi "Fő-hajtás" védőnői városi verseny középiskolai kategóriájának a nyertesei.
balról jobbra: Szabó Félix, Kucsora Beatrix, Buknicz Inez és Soma Rácz-Komlósi
A szegedi Eötvös gimnázium tizenegyedikes diákja, név szerint Rákóczi Ádám gondolt egyet, és alkalmat keresett arra, hogy középiskolásként elkezdje a kutatómunkát, helyesebben az ehhez tartozó kísérleteket. Erre nagyon jó helynek bizonyult a Pauk János kutatási igazgatóhelyettes által vezetett Gabonakutatóban működő növény-biotechnológiai laboratórium.
Alaposan meglepődött az igazgatóhelyettes, amikor tavaly Ádám beállított hozzá, és nyári munka felől érdeklődött. A Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. nem tud fizetni, mondta Pauk, de az ifjúnak ez sem jelentett gondot, akkor dolgozik fizetség nélkül. „Kapóra jött egy búza hidegtűrésében szerepet játszó gén vizsgálata. Mivel a rizs sokkal érzékenyebb a hidegre, mint a hazánkban termesztett őszi búza, így azt választották, hogy ezt a búzából izolált, hidegtűrésért felelős gént megvizsgálják a rizs genetikai hátterében" – magyarázza a projekt lényegét Pauk.
A kutatás folyamata a géntől a cél gén rizsbe történő beépítéséig és működésének vizsgálatáig tart. Ez a folyamat igazán izgalmas és érdekfeszítő, különösen a fiataloknak. A munka relatíve hosszú, hiszen szerencsés esetben is legalább 2 évig eltart. Az igazgatóhelyettes nem ismer az országban még egy kutatóintézetet, ahova középiskolás fiatalok csak úgy bejelentkeztek volna kutatni, és ahova aztán fel is veszik őket. A folyamatban Ádám és két társa, Dabis Fatime és Fődi István már túl vannak a kezdeten. Szorgalmasan dolgoznak, az első növénykék már az üvegházban vannak, dicséri meg tanítványait az igazgatóhelyettes.
Az ötletgazdát, Rákóczi Ádámot is megkerestük, hogyan jutott eszébe egy ilyen kaland. „Álmom volt egy laborban dolgozni, vonzottak a különböző műszerek, a tudás, amivel a kutatók rendelkeznek és a laborköpeny. Azt, hogy ma a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Biotechnológiai Osztályának munkájában vehetek részt, édesanyámnak köszönhetem. Az ő tanácsára próbáltam tavaly nyár elején laborgyakorlati munkára jelentkezni a Gabonakutatónál és a Biológiai Kutatóközpontnál. A kettő közül a Gabonakutatóból fogadták a kezdeményezésem" – mesél az előzményekről Ádám.
Felejthetetlen nyár a laborban
Pauk János, a Biotechnológiai Osztály vezetője már az első találkozáskor közvetlen volt, örömmel fogadta a tudásra szomjazó fiatalt, aki úgy érzi, rengeteg újdonságot tanult meg tőle a biotechnológiáról. „A laborba lépni olyan érzés volt, mintha egy mesebeli világba csöppentem volna. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben is. Az első hetekben nagyon kicsinek éreztem magam, de hála a 108-as labor munkatársainak, felejthetetlen nyár volt" – meséli életre szóló élményeit Ádám.
Kapcsolata a laborral egy ösztöndíjas pályázat kapcsán még szorosabb lett. Két társával (Dabis Fatime, Fődi István) egy kutatóintézetben kellet gyakorlati munkát végezniük, közelebb kerülniük a tudományokhoz, gyakorlati és elméleti tapasztalatot szerezniük. Ebben lett partnerük a kutatóintézet. „Rizsben végzett búzagenomikai kutatásba kapcsolódhattunk be, melynek során megtanultuk a steril munkavégzést, a táptalajfőzés rejtelmeit, a géntranszformáció menetét és gyakorlati alkalmazását. A munkát heti két-három alkalommal végezzük, megosztva, a célnak megfelelően. Jelenleg két növényünk növekszik az üvegházban, és még számos egyedet szeretnénk előállítani" – avat be kutatásainak rejtelmeibe az ifjú tudós.
Ezek után nem állom meg, hogy ne a jövőről faggassam a középiskolás ifjút. Ádám elmondja, eltökélt szándéka tudását a lehető legjobban gyarapítani, felhasználni. Az egyetem megkezdése előtt egy évet Ausztráliában is szeretne eltölteni, és ott is hasonló munkát végezni. „Csapatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy minél sikeresebben működjön közre a Gabonakutató munkájában, próbálunk a legjobb tudásunk szerint beilleszkedni. Az eddigiek során számos sikerélménnyel gyarapodtunk. Az eltelt fél év alatt egyre biztosabbak lettünk abban, hogy a kutatásban szeretnénk megtalálni a jövőnket" – erősíti meg elhatározását Ádám, aki ezúton is köszöni Pauk Jánosnak és a biotechnológiai osztály minden munkatársának, hogy ilyen felkészült szakemberek irányításával és segítségével gyarapíthatják tudásukat.
forrás és fotó: SZEGEDma
A Raoul Wallenberg Egyesület, a Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola 2013 tavaszán ismét meghirdette Régen volt? Hol is volt? című történelmi vetélkedőjét, melynek középdöntője a Somogyi-könyvtárban zajlott.
A verseny középpontjában a holokauszt történései, az embermentők tevékenysége, a zsidó-magyar kultúra együttélése és embermentő emlékhelyek álltak. A középiskolás diákok a vetélkedő első fordulójában 50 kérdésből álló feladatsort tölthettek le az internetről. Az 56 (a legtöbb pontszámot elérő) csapat jutott tovább a második forduló középdöntőibe, amelyek március 18. és 22. között rendeznek Győrött, Tatabányán, Vácott, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Debrecenben. A szegedi területi középdöntőnek március 18-án délután a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár adott helyszínt, ahol négy városból, hét iskola nyolc csapata mérte össze a témával kapcsolatos tudását. A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola két csapattal, a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Gregus Máté Tagintézmény, a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, a kalocsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Szent István Gimnázium, a szegedi SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és a SZTEJKI Eötvös József Egységes Gimnázium egy-egy csapattal vett részt a versenyben.
A "pálmát" az Eötvös-gimnázium csapata vihette el. Felkészítőjük, Bartosné Dobos Andrea történelemtanár elmondta, éppen aktuális témát jelentett számukra a vetélkedő, hiszen a tananyagban ennél a korszaknál tartottak. Hozzátette: a diákokat érdekli ez a téma. Mindig csodálatot vált ki, ha van egy ember, aki képes kockáztatni a saját életét, hogy másokat megmentsen – Raoul Wallenberg ilyen ember volt. (forrás: SZEGEDma.hu; fotó: Somogyi könyvtár)
A győztes csapat tagjai: Szilágyi Anett, Varga Zita, Csapó Csenge és Kocsis Diána Eliza.
A versenyről bővebben a SZEGEDma.hu oldalain olvashat.