You are here: Home
Fel!
2019. október 21-én nagy érdeklődéssel és sikerrel zajlott le az Eötvös József Gimnázium által második alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán Biológia Verseny.
Az első fordulót a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvény kiindulópontjától a Gergő-ligetig tartó szakaszán szerveztük meg. A verseny tavalyi sikere után a jelentkező csapatok száma megduplázódott: 8 bejelentkezett csapat, valamint egy egyéni versenyző vett részt az első fordulóban. A nyárias októberi idő kedvezett a terepmunkának. Az öt kijelölt állomáson az ártéri erdő és a Tisza folyó élővilágával kapcsolatos feladatokat oldottak meg a résztvevő nyolcadikos diákok. A verseny jó hangulatban zajlott le, a visszajelzések alapján a diákok és kísérő tanáraik is jól érezték magukat. Voltak, akik a verseny levezetéseként és kikapcsolódásként végigsétáltak a Rotary ösvényen, mely a Maros torkolatáig vezet gyönyörű környezetben.
A verseny az iskolánkban 2019. december 10-én megrendezendő 2. fordulóval folytatódik és 2020 februárjában a döntővel ér véget. A fordulók felkészülési anyagáról a versenyzők további körlevélben kapnak részletes tájékoztatást.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!
Köszönjük a közreműködést a kollégáinknak és a segítő diákoknak.
VERSENYFELHÍVÁS
WILLIAM BLAKE ANGOL NYELVI SZÉPKIEJTÉSI VERSENY
A SZTEJKI Eötvös József Gimnázium ebben az évben 26. alkalommal hirdeti meg a William Blake Angol Nyelvi Szépkiejtési Versenyt Csongrád megye 9-12. évfolyamos középiskolai tanulói, valamint – külön kategóriaként – az általános iskolák 7-8. évfolyamos tanulói részére. Idén is számítunk határon túli versenyzőkre. A versenyt az ELT Hungary Tankönyvkiadóval közösen szervezzük.
A verseny időpontja: 2019. november 18. (hétfő); 13 óra
A verseny célja: az angol nyelvet tanuló diákok számára találkozási és megmérettetési lehetőséget biztosítani.
A versenyre iskolánként legfeljebb 3 fő nevezését várjuk.
A verseny témája:
Zsűrizés: A bírálat brit és amerikai anyanyelvi lektorok, valamint meghívott magyar anyanyelvű középiskolai angoltanárok közreműködésével történik.
A helyezettek és felkészítő tanáraik mindkét kategóriában díjazásban részesülnek.
Nevezési díj: nincs.
Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet levélben vagy elektronikus úton.
SZTEJKI Eötvös József Gimnázium
6723 Szeged, Csongor tér 1.
E-mailben történő jelentkezését az címre várjuk. Kérjük, hogy az e-mail tárgyába a következőt írják: William Blake 2019>
Amennyiben további információra van szüksége, érdeklődhet az alábbi e-mail címen: (Erdélyi Ágota, angoltanár), vagy telefonon a 62/547-060 telefonszámon.>
Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Konfuciusz Tanterem alapító ünnepsége
2019. szeptember 27.
„Aki a célt ismeri, az tud dönteni.
Aki döntött, az nyugalmat talál.
Aki megtalálta a nyugalmat, az bizonyságra lelt.
Aki bizonyságra lelt, az bizonyosan birtokolja önmagát.
Aki birtokolja önmagát, jobbá teheti mások életét”
Konfuciusz
Díszvendégekeink voltak:
Európa 37 országában 149 Konfuciusz Intézet található, ebből négy Magyarországon. A vidéki intézetek közül elsőként a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem által közösen alapított SZTE Konfuciusz Intézet jött létre 2012. október 10-én. A Konfuciusz Intézetek célkitűzése a kínai nyelv és kultúra terjesztése Magyarországon, melynek keretén belül a szegedi Konfuciusz Intézet tandíjmentes és költségtérítéses kínai nyelvtanfolyamokat és kulturális programokat szervez elsősorban a dél-alföldi régióban. Az Intézet erőssége az alsó- és középiskolai kínai nyelvoktatás.
Az első évében mintegy 300 hallgatót fogadott az Intézet, ez a szám folyamatosan növekedett, jelenleg megközelíti az évi 1000 diákot. Az Intézetnél fennállása óta több mint 380-an diák tette le a kínai nyelvvizsgát. Gazdag kulturális programokkal is várja az érdeklődőket, hiszen a Konfuciusz Teaház programsorozat számos érdekes Kínával foglalkozó embert hívott meg vendégül, de az egyéb előadások, így a Szabadegyetem keretén belül tartott előadásokon, a Kínai Kaleidoszkóp előadásain keresztül bárki betekintést nyerhet Kína múltjába, modern jelenébe és jövőjébe. A SZTE Konfuciusz Intézet fontosnak tartja, hogy aktívan hozzájáruljon a szegedi és regionális kulturális- és közélethez, másrészt megünnepelje a hagyományos kínai fesztiválokat, ezzel is segítve a kínai kultúra magyarországi terjesztését. Az Intézet kulturális rendezvényei rendszeresen megjelennek a Szegedi Tudományegyetem Őszi és Tavaszi Kulturális Fesztiváljának műsorfüzetében, ezzel is gazdagítva a programsorozatot. A szegedi programokra épülő rendezvények, mint például a kínai halászlékóstolás a Nemzetközi Halászléfesztiválon vagy a Panda Nap a Vadasparkban egyaránt széles körű népszerűségnek örvend.
Hadd hívjuk fel rögtön a figyelmet néhány közeljövőben megtartott programra: október 5-én tartják a Konfuciusz Napot, amikor a Szent György Albert Agórában a délután folyamán érdekes kínai kézműves tevékenységeket lehet kipróbálni, majd este 7 órától egy kínai mongol és jugur nemzetiségi népdal- és táncegyüttes rendkívül izgalmas bemutatójára várnak mindenkit szeretettel.
A Konfuciusz Intézetek a kínai állam jelentős támogatásával jöttek létre. Az általános modell az, hogy egy kínai és egy külföldi egyetem szerződése alapján a külföldi egyetem alapítja meg a Konfuciusz Intézetet. Az Intézet kínai anyanyelvi tanárait és kínai igazgatóját a kínai partneregyetem küldi, a helyi munkatársakat és a kubatúrát pedig a külföldi egyetem biztosítja. A Szegedi Tudományegyetem partnere a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme (angol rövidítéssel SISU).
A kínai állam a támogatást a Konfuciusz Intézetek Központja Hanban által biztosítja. A Hanban által fenntartott Konfuciusz Intézetek világszerte hamarosan a tizenötödik évfordulójukat ünneplik. A Konfuciusz Intézetek mellett kisebb jogkörrel Konfuciusz Tantermek is üzemelnek, illetve néhány évvel ezelőtt pedig létrejött a „Konfuciusz Intézet alá rendelt Konfuciusz Tanterem” fogalma. Ez a Konfuciusz Tanterem önállóan pályázhat a kínai államhoz oktatási és kulturális programokra. Ma annak a jelentős eseménynek lehettünk részesei, amikor is Magyarország egyik legnemzetközibb városában létrejön a kínai állam nemzetközi, oktatási és kulturális intézményhálózatának legújabb tagjaként az országban jelenleg egyedüli Konfuciusz Intézet alá rendelt Konfuciusz Tanterem.
A szegedi Eötvös Gimnázium hosszú évek óta dolgozik azon, hogy a kínai nyelvoktatás az oktatási portfólió részéve váljon. Már a Konfuciusz Intézet létrejötte előtt megkezdődött a kínai nyelvoktatás, a Konfuciusz Intézet alapítása óta pedig kiváló a partnerségi viszony. Minőségi áttörést az hozott, amikor az Eötvös Gimnázium és a Konfuciusz Intézet közös erővel megkezdte a kínai második idegen nyelvként való oktatását a délelőtti órarend keretein belül, majd hamarosan a szőregi tagintézmény, a Kossuth Lajos Általános Iskola is bevezette felmenő rendszerben az első évtől kezdődő délelőtti kínai nyelvoktatást, ami hamarosan rendkívül népszerűvé vált. Az elmúlt néhány évben a Szeged és Térsége Eötvös Gimnázium, Általános Iskola minden tagintézménye megkezdte a kínai nyelvoktatást. Az Eötvös Gimnázium 11-12.ik évfolyamában megkezdtük a kínai érettségi fakultációt, és minden tagintézmény diákjait biztatjuk, hogy vegyenek részt az ifjúsági (YCT) és felnőtt (HSK) kínai nyelvvizsgán. Összeségében komoly tapasztalat gyűlt össze a kínai nyelv alap- és középszintű tanításával kapcsolatban.
A Konfuciusz Tanterem lényegében úgy is értelmezhető, hogy a Konfuciusz Intézethez tartozó kínai nyelvoktatási bázisintézmény, ehhez kapcsolható, részben önálló (a kínai állam által biztosított és a Konfuciusz Intézeten keresztül felhasználható) költségvetéssel és feladatokkal, amelynek célja a kínai nép és a Magyarország közötti megértés és barátság erősítése a kínai nyelv és kultúra tanításának és tanulásának támogatásával. Szeretnénk hálánkat kifejezni a Konfuciusz Intézetek Központja Hanbannak, a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek, Szegedi Tankerületi Központnak és Szeged Város Önkormányzatának a támogatásáért!
Néhány adattal szeretnénk megvilágítani a most létrejött Konfuciusz Tanterem kínai nyelvoktatásban elért sikereit. A 2019/2020-as tanévben 22 csoportban 202 diák tanul kínaiul, ebből 166-an délelőtti tanóra keretében. 8 kínai pedagógus végzi az iskoláinkban a kínai nyelvoktatást, akiknek a munkáját 12 magyar mentorpedagógus segíti. A mentorpedagógusok az adott iskolában dolgozó nyelvszakos tanárok, akik a kínai pedagógussal közösen minden órán részt vesznek. Összesen eddig 40 diák tett kínai nyelvvizsgát az Eötvös Gimnáziumban és a tagintézmény általános iskolákban, valamint öten érettségiztek kínai nyelvből.
Tisztelt Szülő!
Tájékoztatjuk arról, hogy KRÉTA-KAFFEE projekt keretében lehetőség nyílik arra, hogy az iskolával elektronikus formában (e-ügyintézés) intézzék ügyeiket. Az e-ügyintézés segíti az adminisztrációt, csökkentik a kedves szülők/gondviselők ügyintézésre, utazásra fordított idejét. A KRÉTA e-Ügyintézési modul – KAFFEE projekt Elektronikus ügyintézés felhasználói segédlet és projekt tájékoztató az alábbi linken olvasható:
http://rohodsuli.lapunk.hu/tarhely/rohodsuli/dokumentumok/kaffee_projekt_tajekoztato_kiadvany.pdf
Részletes leírás az e-Ügyintézés kérelmezői oldaláról az alábbi linken érhető el:
http://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=17760714
Amennyiben Ön is élni kíván az e-Ügyintézés nyújtotta előnyökkel, kérjük keresse fel az iskolában Eitler József főigazgató-helyettest.
A Kormány 2019. február 6-i döntése értelmében 2020-tól a 9. és 11. évfolyamos, nappali tagozatos gimnáziumi és szakgimnáziumi tanulók kéthetes egyéni vagy csoportos nyelvtanulásban vehetnek részt a Nemzeti alaptanterv alapján tanulható első idegen nyelvek (angol, német, francia, kínai) célországaiban: Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Máltán, Írországban, Franciaországban és Kínában. (Kínába kizárólag a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói utazhatnak nyelvet tanulni.)
A nyelvtanulási program hazai költségvetési forrásból valósul meg, azt teljes egészében a magyar állam finanszírozza. A program szakmai végrehajtását az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából a Tempus Közalapítvány végzi.
A nyelvtanfolyamokról
A nyelvtanulási program keretében a célországokban működő minősített nyelviskolákban történő nyelvtanulás támogatható, ahol a megfelelő szakmai színvonal biztosítása mellett felkészülten vállalnak felelősséget a középiskolás tanulókért.
A nyelvtanfolyamok kéthetes időtartamban, minimum heti 20 nyelvórával valósulnak meg. A tanulók a nyelvórákon kívül kulturális és szabadidős programok keretében további lehetőséget kapnak a nyelvtanulásra, illetve a célnyelvi ország kultúrájának, szokásainak megismerésére. Az elszállásolás családoknál vagy kortársakkal együtt kollégiumban történik, ami újabb lehetőséget teremt a célnyelv használatára. A nyelviskolák az újrakezdőtől a felsőfokú szintig ajánlanak tanfolyamokat, a szintfelmérést a fogadó nyelviskola végzi, tehát az a cél, hogy mindenki a megfelelő nyelvi szinten, sokszínű, soknemzetiségű csoportban tanulja az idegen nyelvet és fejlessze nyelvi kompetenciáját.
A program keretében a tanulók külföldi nyelvtanfolyam helyett az intézményük szervezésében, partnerintézményi együttműködésben is részt vehetnek, amelynek célja, hogy a célországi partnerintézményeknél fejlesszék nyelvtudásukat.
Ki jelentkezhet a nyelvtanulási programra?
FELHÍVÁS BIOLÓGIA TANULMÁNYI VERSENYRE
A tanulmányi verseny neve:
BARABÁS ZOLTÁN BIOLÓGIA VERSENY
A verseny meghirdetője:
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola SZTEJKI Eötvös József Gimnázium
A verseny meghirdetése:
A verseny célja:
A természet és a biológia iránt érdeklődő tanulók biológia iránti elköteleződésének erősítése, ilyen irányú továbbtanulásának ösztönzése, tehetséggondozás, az egészség- és környezettudatos magatartásra, a fenntartható életmódra nevelés erősítése.
A verseny résztvevői:
8. osztályos általános iskolai tanulók, akik egyéni versenyzőként vagy legfeljebb 3 fős csapat tagjaként nevezhetnek a versenyre.
Kedvezményezett neve: Szegedi Tankerületi Központ
Projekt azonosító száma: EFOP-4.1.3-17-2017-00382
Projekt címe: Infrastrukturális fejlesztések az Eötvös József Gimnáziumban
Szerződött támogatás összege: 148 039 478 Ft
Támogatás mértéke: 100%
Projekt tartalmának bemutatása: A pályázati kiírás kötelezően választható tevékenységei között célunk a felújítani tervezett tantermek elérését szolgáló folyosók részleges felújítása. A folyosók egy részének felújítása a korábbi években a fenntartó által biztosított forrásból, pályázati forrás bevonása nélkül megtörtént. Az iskola még fel nem újított folyosóin a burkolat az iskolaépülettel egyidős, a rendszeres fellazulás miatt ma már folyamatos javításra szorul. Ezek a kisjavítások eddig elegendőek voltak az épp felmerült balesetveszély elhárításához, de a felújítást nem helyettesíthetik. A földszinti aula és a mellékszárny emeleti folyosójának burkolatcseréje az ösztönző, esztétikus iskolai környezet megteremtése érdekében szükséges, és a fejlesztéssel ez a tér mint közösségi tér többletfunkciókat (pl. kiállítótér, rendezvény helyszín) is kaphat.
A pályázati kiírás kötelezően választható tevékenységei között célunk továbbá egy már meglévő 10 m²-es, jelenleg oktatás céljára nem megfelelő helyiségből egyéni fejlesztő helyiség kialakítása. Az iskolapszichológus és a fejlesztő pedagógusok egyéni fejlesztő foglalkozásainak helyszíne jelenleg változó, nem erre a célra kialakított helyiség (pl. könyvtár, ebédlő stb.). A célszerűen kialakított fejlesztőhelyiség jelentősen hozzájárulhatna pedagógiai fejlesztőmunkánk sikeréhez.
A pályázati kiírás kötelezően választható tevékenységeihez csatlakozó, választható tevékenységként célunk az ablakcserékhez kapcsolódva az érintett iskolaépületen hőszigetelő külső burkolat kialakítása, valamint a folyosókat lezáró kopolit üveg ablakok cseréje, amely az ablakcserékkel együtt energetikai korszerűsítést eredményez. Az energiahatékonyság növelése a hőszigetelést, és ezen keresztül a tanulást segítő belső terek használhatóságát, a motiváló belső iskolai környezet kialakítását is kedvezően befolyásolja.
A mozgássérültek számára az iskola megközelítését és az épületen belüli mozgást segíti a kerekesszékesek számára tervezett rámpák kiépítése az iskola bejárataihoz, illetve az emeletre való feljutást segíti a hernyótalpas lépcsőjáró kerekesszék emelő.
A felújítási munkálatokhoz kapcsolódóan többek között 176 tanulói asztal, 343 tanulói szék, 5 db tantermi szekrény cseréje is megvalósulhat.
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2019.04.30
A Szegedi Tudományegyetem országos matematika pályázatán eredményesen szerepeltek 10.B osztályos diákjaink: Farkas Cintia és Farkas Roxána. Gratulálunk!
![]() |
Örömmel számolunk be a TINTA Könyvkiadó által kiírt Lőrincze Lajos könyvtári állománygyarapítási pályázatunk sikerességéről! |
Iskolánk csapata a MIVK 48. Országos Elsősegélynyújtó Verseny szegedi területi fordulóján az ifjúsági kategóriában II. helyezésért el. Gratulálunk!
A csapat tagjai: Hevesi Anasztázia, Tomik Suzana, Cuc Vanessza, Kránicz Noémi és Knopp Máté
Felkészítő: Szabóné Tóth Gabriella
Iskolánk csapata 3. helyezést ért el a Csongrád Megyei Kormányhivatal által szervezett "Pártkontroll Pol Pot megyében" c. versenyen, melyet a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja (febr. 25.) alkalmából rendeztek Szegeden. A vetélkedő után a Glattfelder Gyula téri emlékműnél koszorúzáson vettünk részt.
A versenyről készült riport megtekinthető a mediklikk.hu oldalán (28:44 perctől), melyben László Dóra, iskolánk tanulója is nyilatkozik.
A csapat tagjai: Csóti Patrícia, László Dóra, Ádám Bence és Köteles Dániel. Felkészítő tanár: Becsei-Katona Bianka
Barabás Zoltán biológia verseny 3. forduló beszámolója
2019. február 12-én a harmadik fordulóval zárult az először megrendezett és remélhetőleg hagyományteremtő Barabás Zoltán biológia verseny. A verseny három fordulóból állt. Négy csapat és egy egyéni versenyző adta be jelentkezését és mindannyian sikerrel zárták mindegyik fordulót.
Az első forduló a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvényen zajlott, 5 állomáson az erdő és a folyó élővilágával kapcsolatos feladatokat oldottak meg a résztvevők.
A második fordulóban a versenyzők iskolánk 3 helyszínén vetélkedtek. Biokémiai kísérleteket végeztek, majd csonttani és ujjlenyomattal kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A harmadik részben a verseny névadója, Barabás Zoltán tevékenységéről töltöttek ki tesztet.
A harmadik forduló feladatát előre megkapták a versenyzők: „PET-palackok a Tiszán. A Tisza műanyag-szennyezettsége” témában előre elkészített PowerPoint prezentációjukat mutatták be 10 perces előadásban.
A verseny minden fordulójában 50 pontot lehetett szerezni, összesen 150 pontot gyűjthettek. Szoros mezőnyben született meg a végeredmény. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze az eredményeket.
Az összesített pontszám alapján I. helyezett a Canis lupus nevű csapat, ők pénzjutalomban és könyvjutalomban részesültek. II. helyen a Csúcsragadozók csapata végzett, könyvjutalomban részesültek. A III. helyezés könyvjutalmát a Rod csapata érdemelte. A verseny egyéni résztvevője szintén könyvjutalommal külön díjban részesült.
Szívből gratulálunk a versenyzőknek és tanáraiknak, akik nem csak felkészítették diákjaikat, de el is kísérték őket és szurkoltak nekik mind a három fordulóban! Reméljük, hogy élvezték a változatos feladatokat és elviszik versenyünk hírét kollégáiknak, diáktársaiknak!
csapatok és tagjaik |
felkészítő tanár |
iskola |
pontszám fordulónként |
összesen |
||
1. |
2. |
3. |
||||
Army Bartók Fanni |
Forgó Erika |
Pallavicini Sándor Általános Iskola |
32 |
39 |
39 |
110 |
Canis lupus Patyi Olivér |
Németh Ervin |
Weöres Sándor Általános Iskola |
39 |
44,5 |
46 |
129,5 |
Csúcsragadozók |
Vizoviczkiné Patterman Ildikó |
Pallavicini Sándor Általános Iskola |
35 |
42 |
45 |
122 |
Rod Borsos Péter |
Halasiné Csúzdi Anna |
Röszkei Orbán Dénes Általános Iskola |
33 |
47 |
39 |
119 |
Egyéni Forgó Ábel |
Forgó Erika |
Pallavicini Sándor Általános Iskola |
22,5 |
35 |
32 |
98,5 |
Képek a döntőről:
A javított írásbeli dolgozatok megtekintésére 2019. január 24-én (csütörtökön) 8.00 és 16.00 óra között van lehetőség iskolánk könyvtárában. A vizsgázó az értékeléssel kapcsolatos esetleges észrevételeit 2019. január 25-én (pénteken) 16.00 óráig adhatja le írásban. Az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani. Az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő. Az iskola a bírálat eredményét az észrevétel benyújtását követő három munkanapon belül írásban közli az észrevételt tevővel. Ha az észrevételt tevő az iskola határozatának kézhezvétele után is fenntartja korábbi észrevételét, a fellebbezést a hivatalnak címezve, a vizsgát szervező iskolában kell benyújtani.
Az írásbeli felvételi vizsga eredményét tartalmazó értékelő lapot 2019. január 31-én és február 1-jén 8.00 és 14.30 között veheti át személyesen a vizsgázó vagy a szülője, gondviselője az iskola titkárságán.
Nyolc csapat részvételével zajlott 2019. január 12-én Csongrádon az I. Megyei Pedagógus Röplabda Kupa, melyen a Pallvicini Sándor Általános Iskola és Eötvös Gimnázium közös csapata I. helyezést ért el. Gratuálunk!
A csapat tagjai: Lakatos Krisztina, Busáné Balázs Rita, Pigniczki Zoltán, Hüvös László, Purgel Csaba, Nagyné Komáromi Veronika, Herceg Vera
A szalagavató tűzriadó terve letölthető az alábbi linkről:
Az iskolánkba jelentkezett tanulók központi felvételi írásbeli vizsgájára 2019. január 19-én (szombaton) 10.00 órától kerül sor. Kérjük, hogy a jelentkezett tanulók 9.30-kor jelenjenek meg iskolánkban (Szeged, Csongor tér 1.). A felvételi vizsgára a jelentkezett tanulók kék vagy fekete színnel író tollat, és a rajzok készítéséhez ceruzát, vonalzót, körzőt, szögmérőt, valamint személyazonosításra alkalmas igazolványt - diákigazolványt vagy személyi igazolványt - hozzanak magukkal. Amennyiben a jelentkezett tanuló szakértői vélemény csatolásával kérelmet nyújtott be, a kérelem elbírálásáról szóló, az írásbeli vizsga letételének körülményeire vonatkozó határozatot is hozza magával. Ha a jelentkezett tanuló e napon alapos ok miatt nem tud részt venni, a pótló írásbeli vizsga időpontja 2019. január 24. 14.00 óra. A javított írásbeli dolgozatok megtekintésére 2019. január 24-én (csütörtökön) 8.00 és 16.00 óra között van lehetőség iskolánk könyvtárában.
Vizsgabeosztás:
A Kínai Nyelvi Híd verseny elődöntője 2018. december 12-én került megrendezésre a Szegedi Konfuciusz Intézetben. Az első versenyfeladat az volt, hogy el kellett mondani egy beszédet kínaiul ,, A kínai nyelv végtelen lehetőségei” témában, majd elő kellett adni egy produkciót, ami a kínai nyelvvel/kultúrával kapcsolatos. Az első helyezést Csóti Patrícia , az Eötvös József Gimnázium 12.osztályos tanulója szerezte meg. A produkciója egy vers volt, ami nagyon híres Kínában. Az író neve: Hai Zi, a vers címe: mian chao da hai, chun nuan hua kai. (Facing the Sea, with Spring Blossoms). A versenyről az első 3 helyezett juthat tovább az országos versenyre. A harmadik helyezést szintén az Eötvös József Gimnázium egyik diákja nyerte, Németh Petra 11. osztályos tanuló, aki a két perces beszédje mellett kínai kalligráfiát készített. Az országos versenyről két fő juthat tovább a nemzetközi döntőbe, amit Kínában rendeznek meg. A versenyen eredményesen szereplő diákok egyéb értékes nyeremények mellett nagyvonalú kínai tanulmányokat finanszírozó ösztöndíjhoz juthatnak.
Gratulálunk tanulóinknak és további sikereket kívánunk az országos versenyen!
2018. december 11-én sikeresen lebonyolítottuk az Eötvös József Gimnázium által első alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán biológia verseny 2. fordulóját. Az első fordulót a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvény egy szakaszán szerveztük meg. A második forduló megrendezésére iskolánkban került sor. A résztvevők 3 helyszínen végeztek gyakorlatokat, melyek során biokémiai, csonttani és a bőrrel kapcsolatos feladatokat oldottak meg. A diákok a nemzetközileg elismert gabonakutató, Barabás Zoltán tevékenységéről tesztet töltöttek ki. A verseny az iskolánkban megrendezendő harmadik fordulóval, a 2019. február 12-i döntővel ér véget. A felkészülési anyagról a versenyzők további körlevélben kapnak részletes tájékoztatást.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak! Köszönjük a közreműködést kollégáinknak és a segítő diákoknak.
Kapcsolódó képek:
Örömmel számolunk be a TINTA Könyvkiadó által kiírt Wekerle Sándor könyvtári állománygyarapítási pályázatára beküldött nyertes pályázatunkról.
2018. október 25-én sikeresen lebonyolítottuk az Eötvös József Gimnázium által első alkalommal meghirdetett Barabás Zoltán biológia versenyt.
Az első fordulót a szegedi Tisza-part kedvelt kirándulóhelyén, a Rotary tanösvény egy szakaszán szerveztük meg. A hűvös idő ellenére a bejelentkezett versenyzők mindannyian megjelentek. Az 5 állomás az erdő és a folyó élővilágával kapcsolatos feladatait mindenki sikeresen megoldotta.
A verseny az iskolánkban 2018. december 11-én megrendezendő 2. fordulóval folytatódik és a harmadik fordulóban, 2019. februárjában a döntőben ér véget. A fordulók felkészülési anyagáról a versenyzők további körlevélben kapnak részletes tájékoztatást.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak! Köszönjük a közreműködést a kollégáinknak és a segítő diákoknak!
További képek a verseny I. fordulójáról:
A Honvédelmi Minisztérium által „170 éves a Magyar Honvédség" rendezvénysorozat keretében, meghirdetett „Ott lobog a trikolor, éljen a honvéd!" amatőr képzőművészeti pályázatán Gortva Dominik III. helyezést ért el 200 beérkezett alkotás közül.
A SZTEJKI Eötvös József Gimnázium, Általános iskola és az Eötvös József Gimnáziumért Alapítvány tanulmányi versenyt hirdet 8. osztályos általános iskolai tanulók részére, akik egyéni versenyzőként vagy legfeljebb 3 fős csapat tagjaként nevezhetnek a versenyre.
A verseny célja:
A természet és a biológia iránt érdeklődő tanulók biológia iránti elköteleződésének erősítése, ilyen irányú továbbtanulásának ösztönzése, tehetséggondozás, az egészség- és környezettudatos magatartásra, a fenntartható életmódra nevelés erősítése.
A tanulmányi versennyel kapcsolatos versenykírás és nevezési lap:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ
A KUTATÁSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL
A kutatási program címe: Embriómentés (embryo rescue) módszerének tesztelése a hazai napraforgónemesítés számára
A kutatást vezető mentor neve: Krizsán Sándor
A kutatócsoport tanulóinak száma: 3 fő
Érintett tudományterület:
Megvalósult munkaterv:
A kutatási program során a tanulók napraforgó generációk fejlődésének gyorsítását végezték el laboratóriumi (in vitro) embrióizolálással és (szűrőpapíron) csíráztatással, valamint üvegházi földben (in vivo) történő csíráztatással.
A hipotézis az volt, hogy e módszerek segítségével a napraforgó generációs ideje lerövidíthető. Éretlen embriók izolálása és csíráztatása révén az embriók fejlődésének egy szakasza, illetve a mag dormancia (magnyugalom) ideje elkerülhetővé vált. Üvegházi nevelés segítségével így kb. 4 hónapra lerövidült egy generácó ideje, ami a természetben körülbelül 1 év.
A kutatás célja a módszerek hatékonyságának összehasonlítása volt. Egy működő módszert sikerült adaptálni, mellyel 2-3 év alatt 6-8 generációt lehet üvegházban felnevelni, és így beltenyésztett vonalakat előállítani.
A konkrét tevékenységek a következő sorrendben követték egymást:
Gimnáziumunk tanulója, Farkas Cintia a SzegedTV Körút című műsorában vendégeskedett. Részlet a műsorból:
forrás: SzegedTV
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság cikke a gimnáziumunkban folyó ECDL-képzésről:
http://njszt.hu/ecdl/hir/20180606/ez-mindenkinek-jo-ahol-az-ecdl-magatol-ertetodo
Iskolánk csapata az Országos Elsősegély-ismereti Verseny döntőjében az 5. helyet szerezte meg. Gratulálunk!
A csapat tagjai: Nagy Kolos, Olasz Anna, Sáringer Gabriella
Felkészítő: Szabóné Tóth Gabriella